na emberek meghoztuk az első fejezetet ami nagy részben Flóó érdeme én(Natalie) most csak egy kicsit írtam hozzá !nos kérünk azért egy két komit!!
Fáradtan léptem ki a Columbia Egyetem kapuján. Elindultam a parkba a kedvenc hot dogosomhoz.
-April. Milyen napod volt? – mosolygott kedvesen az én kedvenc hot dogosom.
-Szia, Scott. Unalmas. – mondtam. – A szokásosat.
-Máris. – mondta és elkezdte csinálni az ételt. Pár perc múlva már a metróhoz tartottam. Az utolsó falatot kaptam be, amikor meg csörrent a telefonom. Nem néztem meg, hogy ki keres csak meg nyomtam a zöld gombot.
-Igen? – mondtam unottan.
-Szia, cica. – szólt bele a telefonba Dave.
-Mizujs? – kérdeztem és közben ki dobtam a kukába szalvétát.
-Este vacsi? – kérdezte. És hallottam, ahogyan beszáll a kocsiba.
-Oké, megbeszéltük. – mondtam és Lementem az aluljáróba. – Mikor?
-7-re érted megyek. Na de mennem kell. Szia. – és a vonal megszakadt.
A metrón hatalmas tömeg volt és én alig kaptam levegőt. Elkezdtem szédülni és hányingerem is lett. Egy fiatal srác nézett rám furán.
- Jól vagy? – kérdezte és felállt, hogy le tudjak ülni, de ahogyan arrébb léptem hirtelen elszédültem és elestem a földre. Aztán éreztem, hogy elsötétül minden…
Csipogásra és halk beszédre lettem figyelmes mi közben a szemem, mind végig csukva volt.
- Mi történt vele. – hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. Azt hiszem… Dave volt az. – Phoebe mi történt vele áruld már el!
-Dave nyugodj meg! – sóhajtott Phoebe. – Elájult a metrón…
-Miért? – fogta meg valaki a kezemet.
- Jó napot! – köszönt egy ismeretlen hang. – Dr. Ashley Morgan vagyok. Meg szeretném Aprilt vizsgálni magunkra hagynának?
-Persze. – mondta Phoebe és azt hiszem elmentek Dave-el mert a kezemet már nem fogta senki.
-April, ha hallasz engem kérlek szorítsd meg a kezemet. Nehezen megszorítottam a doktor nő kezét.
-Remek. – mondta és a hangjában meg könnyebbülést hallottam. – Most nyisd ki a szemedet. – Meg próbáltam de nem nagyon sikerült.
-Nem tudom… - suttogtam.
-April! Menni fog! Csak csináld.
-Rendben… - suttogtam és kinyitottam a szememet. Egy iszonyatosan világos szoba vett körül. – Miért vagyok itt?
-Elájultál a metrón. És amit még a hozzád tartozóid sem tudnak az pedig nem más mint, hogy kisbabát vársz. - Először el sem hittem amiket mond, de rá kellett jönnöm, hogy gyerekem lesz.
-April, ha hallasz engem kérlek szorítsd meg a kezemet. Nehezen megszorítottam a doktor nő kezét.
-Remek. – mondta és a hangjában meg könnyebbülést hallottam. – Most nyisd ki a szemedet. – Meg próbáltam de nem nagyon sikerült.
-Nem tudom… - suttogtam.
-April! Menni fog! Csak csináld.
-Rendben… - suttogtam és kinyitottam a szememet. Egy iszonyatosan világos szoba vett körül. – Miért vagyok itt?
-Elájultál a metrón. És amit még a hozzád tartozóid sem tudnak az pedig nem más mint, hogy kisbabát vársz. - Először el sem hittem amiket mond, de rá kellett jönnöm, hogy gyerekem lesz.
Hihetetlen , hogy egyetlen mondat , hogy fel tudja forgatni egy ember életét
- Most beküldöm a családodat , hogy közölhesd velük a hírt.-mondta majd kiment.Pár perccel később a nővérem az öcsém és Dave jött be.Az utóbbi személy rögtön odajött hozzám és megölelt.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva.
-Okos kérdés.- vetette oda gúnyosan az öcsém. Nos ő sose bírta Dave-et.Nem tudom miért. Mindenesetre szerelmem elengedte a füle mellett a megjegyzést.
-Igen de valamit el kell mondanom nektek.-ő csak figyelmesen várta bejelenteni valóm.-Terhes vagyok.
Éreztem , hogy Dave egy pillanatig levegőt is elfelejt venni.Mindenki megkövült a szobában.Még az öcsém is elrugaszkodott a faltól melynek addig a pillanatig nekidőlt ,és most egyenesen állt tágra nyílt szemekkel.Phoebe szintén….de ő törte meg a csendet.
-És most mit fogsz tenni.-kérdezte szinte suttogva.Már éppen szólásra nyitottam a számat amikor Dave felállt az ágyamról és válaszolt helyettem.
-Természetesen elveteti.-mondta szinte magától értetődően és egy kis bosszúságot is éreztem hangjában-Csak azt nem értem , hogy lehettél ilyen felelőtlen.-erre a mondatra felment bennem a pumpa.De nem csak én lettem dühös hanem a nővérem és az öcsém is.
-Úy beszélsz mintha nem lenne ugyannyira a te hibád is.És mi van akkor ha meg akarom tartani?
Kis csend után válaszolt:
-Ha nem veteted el akkor mondj le rólam.-ledöbbentem.Most tényleg azt mondta amit hallani véltem?Hogy elhagy ha megtartom a kis életet amit vagy inkább akit a szívem alatt hordok?Hogy „öljem” meg a közös gyerekünket?Nem!
-Akkor remélem hamar elhúzol a lakásomból.-válaszoltam epésen.
-Mi van akkor ha nem?-kérdezte lenézően.Ekkor az öcsém elé állt és behúzott neki egyet de akkorát , hogy Dave nekiesett a falnak.Láttam , hogy Brian-nek is fájt de tartotta magát.
-Takarodj innen!-sziszegte.
-Ezért még számolunk!-közölte miközben kiment a kórteremből.
